Hírek



2016. 06. 28.
Táboroztak a máltaisok

Öt tartalmas napot töltöttek el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának táborában a rászoruló családokból származó gyerekek. A programok közt szerepelt lovaglás, strandolás és színház, illetve minden nap tartottak Biblia órát is.


- Tizennegyedik alkalommal szerveztük meg ezt a nyári napközis tábort, amelyen idén 30 gyermek vett részt. A névsort a Családsegítő Szolgálattól kaptuk. Az öt nap programja igen gazdag volt - tudtuk meg a szeretetszolgálat komáromi vezetőjétől, Horváth Istvántól.

A hétfő az ismerkedés jegyében telt, kedden a Szőnyi Lovas Sportegyesülethez látogattak el, szerdán az Igmándi erődöt tekintették meg (e program lebonyolításához a Fogyatékosok Nappali Intézményének tagjai is segítséget nyújtottak), csütörtökön a strandolásé volt a főszerep, míg pénteken a Jókai moziban nézték meg A padlás című musicalt. A gyermekek minden nap Biblia órán vettek részt, ahol az elfogadás fontosságáról tanultak.

- Tavaly voltam először ebben a táborban. Minden nagyon tetszett, nem volt kedvenc programom. Jó volt találkozni a régi barátokkal és újakat is szereztem - mondta Tisch Bettina.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi csoportja ezúton is köszöni az önkormányzat támogatását, valamint mindazon önkéntesek és cégek önzetlen munkáját, melyek segítették az idei tábor létrejöttét.