Hírek



2016. 09. 06.
A nyár történéseiről számolt be a Komáromi Rendőrkapitányság

Ugyan aktívan teltek a nyári hónapok a Komáromi Rendőrkapitányságon, de a turisztikai szezon jogsértés és garázdaság nélkül, problémamentesen lezajlott. Dr. Bolehradsky Szilveszter rendőrkapitány az elmúlt időszak közérdeklődésre számot tartó eseményeiről számolt be. Megtudtuk, hogy a lakásbetörések száma csökkent, a kerékpárlopások száma azonban - határváros lévén – továbbra is magas.

Tavaly 13 betörés történt, idén három. Még az év elején egy Jókai téri társasházba hatoltak be, augusztusban egy családi ház és egy újabb tömblakás volt a cél. A házból milliós értékben vittek el értékeket, de a helyszínen olyan nyomokat találtak, amelyek rendőrkézre juttathatják az elkövetőket. A társasházi betörések kapcsán a kapitány kiemelte, sokat segíthet, ha a lakók közös megegyezés alapján a lépcsőházban kamerát helyeznek el. Ez egyrészt visszatartó erőt jelenthet, másrészt a felvétel alapján hamarabb előkerülhet a tettes, és ilyenkor még arra is megvan az esély, hogy az eltulajdonított értékek visszakerüljenek a jogos tulajdonoshoz.

- Augusztusban betörtek egy komáromi műszaki áruházba, ahonnan 700 ezer forint értékben vittek el műszaki cikkeket. A látókörünkben van egy elkövetői csoport, akik telephelyekre hatolnak be, és onnan tulajdonítanak el kisebb műszaki eszközöket és gépeket. Emellett egy Táncsics és egy Asztalos Béla utcai kisebb üzletbe jutottak be eddig ismeretlen tettesek - tudtuk meg dr. Bolehradszky Szilvesztertől.

A kerékpárlopások száma nem csökkent az elmúlt időszakban. A Komáromi Rendőrkapitányság elkapott egy szlovákiai tettest, aki 12 kerékpárt lopott el, amiket aztán a határ túloldalán értékesített. A rendőrség idén indított el országos BikeSafe programját, melynek lényege, hogy a kétkerekűek bekerülnek egy hálózatba. Így ha ellopják, akkor esély van arra, hogy gyorsabban megtalálják azokat. A programról bővebb információ a www.bikesafe.hu oldalon olvasható.

Ugyancsak nőtt a kábítószeres bűncselekmények száma, míg tavaly egy kereskedőt állítottak elő, addig idén négy eljárás indult hét elkövető ellen. Minden esetben vádemelési javaslatot is tette a Komáromi Rendőrkapitányság.

- Ez a számadat nem Komáromra vonatkozik, hanem a Komáromi Rendőrkapitányság illetékességi területére. A városban három kereskedő ellen indult eljárás. A hét kereskedőhöz összesen 33 fogyasztó kapcsolódott - tudtuk meg a rendőrkapitánytól, aki hozzátette a tavalyi migráns-válság a komáromi rendőrségre is többletterhet ró, hiszen a helyi rendőrök ugyanúgy határvédelmi feladatokat látnak el, mind kollégáik országszerte.

Az iskolakezdéssel párhuzamosan folytatódik az iskolarendőr program, amelynek lényege, hogy a körzeti megbízottak szoros kapcsolatot alakítanak ki az intézmények oktatóival és a gyerekekkel, hogy azok bizalommal fordulhassanak hozzájuk. Reggelente a forgalmas csomópontokon, átkelőknél a rendőrök segítik az iskolások biztonságos átkelését.