Hírek
Szeptember 6-án 26 olyan családot köszöntött dr. Molnár Attila polgármester, akik az elmúlt három hónapban gyermekáldásnak örülhettek. Az eseményen ismét zsúfolásig megtelt a Városháza díszterme, ahol ezúttal a kislányok voltak túlsúlyban.
A gyermekvállalási kedv láthatóan növekedett városunkban. Míg 2007-2008 táján éves szinten 120 kisbaba született, addig tavaly ez a szám megközelítette a kettőszázat. Várhatóan ezt idén is eléri Komárom, hiszen augusztus végéig 138 család igényelte a 100 ezer forintos kelengyetámogatást. A családok köszöntésére negyedévente kerül sor. Az elmúlt három hónapban 44 baba látta meg a napvilágot.
- Arnold pontosan három hónappal ezelőtt, június 6-án született. Ő az első gyermekünk, de mindenképpen szeretnénk még egyet vállalni. Igaz, nem most, hanem 4-5 év múlva. A támogatás nagyon jól jön, bútorra és babakocsi vásárlásra fordítottuk az összeget - tudtuk meg az egyik büszke apukától, Monus Tibortól.
- Emese június 4-én jött világra. Van egy bátyja, Levente, aki 5 éves és óvodás. A Jóisten kezében vagyunk, ha még egy gyermekkel megajándékoz bennünket, akkor nagyon fogunk örülni - mondta egy másik büszke szülő, Molnár Árpád.
Az ünnepségen az édesanyák szál rózsát, míg a családok fiús vagy lányos csomagot kaptak, amely a babák mindennapos ápolásához szükséges dolgokat tartalmazta.