Hírek



2016. 09. 09.
Ringató foglalkozás indult az Arany 17. Rendezvényközpontban

A Ringató egy családi, művészeti nevelési program, amely hazánkban már jól ismert. Nem műsor, nem is előadás, hanem olyan foglalkozás, ahol a gyermekek és szüleik játékokon, dalokon és mondókákon keresztül szereznek közös élményt. A Ringató a komáromi Babapiskóta klubnak köszönhetően már városunkban is elérhető. Az első ingyenes nyílt napra szeptember 5-én került sor az Arany 17. Rendezvényközpontban.


- A Ringató a Kodály-módszeren alapul. Gró Ilona volt a kifejlesztője. Fél órás perces zenés-játékos foglalkozást jelent, ahol a tiszta forrást vesszük alapul. Én már négy éve tartok Ringatókat. Észak-Komáromban és a környező kis településeken kezdtem. Azt vettem észre, hogy azok a gyerekek, akik részt vesznek ezeken, könnyebben szoknak be az óvodába, fejlettebb a mozgásuk és a ritmusérzékük - mondta a foglalkozás vezetője, Süll Kinga.

Az anyukák manapság már nem énekelnek annyit gyermeküknek, mint korábban, pedig a népdalok vagy a feldolgozások nagy részét ismerik. A Ringatón előadott énekek nemcsak szórakoztatnak, de ritmusukkal, dallamukkal hozzájárulnak a kicsik egészséges fejlődéséhez. Emellett az anyukáknak is jó alkalom arra, hogy kimozduljanak otthonról és közösséget teremtsenek. A Ringató foglalkozásokra hétfőn 10 órától és szerdán 9.30-tól kerül majd sor.