Hírek
Sokan látogattak el a második adventi vasárnapon is a Szabadság térre, ahol a remény gyertyalángjának fellobbanását követően számos változatos program várta az érdeklődőket.
Miután a DIVISZ, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata és a Városi Ifjúsági Tanácsadó Testület képviselői meggyújtották a második gyertyát, a gyerekeké lett a főszerep, hiszen a színpadon a MintApinty adott vidám koncertet a legkisebbeknek.
Hat órakor csengőszó hallatszott a távolból és a gyerekek nagy örömére hamarosan fel is bukkant a Mikulás, akit feldíszített, pompás paripák röpítettek a tér közepén álló karácsonyfához. Mivel a jóságos nagyszakállú hosszabb időt töltött el nálunk, a lurkók verseket mondtak, énekeltek és egy kis beszélgetésre is alkalom nyílt vele.
Az Arany 17 rendezvényközpont nagyterme ezúttal is zsúfolásig megtelt őstermelőkkel és környékbeli kézművesekkel, akik egészen estébe nyúlóan kínálták szebbnél szebb és finomabbnál finomabb portékáikat.
- A méz, a mézeskalács és a homoktövis mellett varrott, horgolt és kerámiatermékek gazdag kínálatával is találkozhattak a látogatók. A kisteremben ezúttal adventi tányérfestéssel vártuk a gyerekeket – mondta el Józsy Judit, a Komáromi Kulturális Kft. programszervezője.
Az est nagykoncertjét Takács Nikolas adta, aki a jól ismert slágerek mellett legújabb lemezéről is hozott dalokat a komáromiaknak.
(Forrás: KTV/Városmarketing Kft. G.L.)