2025. 01. 30. Nagyik és unokák sütötték a csörögét
Sistergett az olaj, pirultak a fánkok a Kemencés Házban, hiszen ebben az évben első alkalommal hívta közös sütögetésre az érdeklődőket a Gazdasszonykör.
Az élménysütögetést a szervezet legidősebb tagja vezette, a finomságokat pedig egy 85 éves receptúra alapján készítették.
Nagyné Mátyás Zsuzsanna a Komárom-Esztergom vármegyei Gazdasszonykör vezetője elmondta, hogy a rendezvény fő célja az volt, hogy az idősebb generáció tapasztalatokat cseréljen az ifjabbakkal.
- Unokák és nagymamák együtt sütöttek, gyúrták a tésztát, kenték a lekvárt, szórták a porcukrot. Öröm volt nézni, ahogy együtt alkottak – számolt be az eseményről a szervezet elnöke.
A nap végén a közös kóstolás mellett a jótékonykodásra is sor került, hiszen a többszáz kisütött fánkot nélkülöző, rászoruló családok közt osztották szét a szervezők.