Az Országos Lubik Imre Trombitaversenyre három évente kerül sor, melyre meghívást kap a hazánkban működő valamennyi zeneiskola. Az idei megmérettetésen két komáromi növendék kimagasló eredményt ért el.
A Szőnyért Molajért Tanácsadó Testület (SZMTT), a járvány időszakában is igyekszik közösségi élményeket adni. A tavasz beköszöntével Komáromi húsvétot szerveztek, melyre házilag készített kreatív ötleteket vártak.
A kórus 1980 tavaszán ült össze első alkalommal, ekkor még csekély létszámban, a CSEMADOK körében. Évtizedes fennállásuk alatt azóta számos rangos versenyt nyertek és megannyi elismerést kaptak a Felvidéktől, Amerikáig.
A hajós szakma titkait ismerhették meg az érdeklődők, január 31-én az Egyesület „Mesterségek nyomában” elnevezésű rendezvénysorozatának első állomásán.