Január 6-a után egyre több helyen bukkannak fel városunkban a hulladéktárolók mellett a használaton kívüli fenyőfák. Az otthonok korábbi díszeinek elszállítását az NHSZ Tatabánya Zrt. minden évben megszervezi, így a szebb napokat is megélt tűlevelű fák hamarosan eltűnnek a közterületekről.
December 12-e és 17-e között ismét megtartotta jótékonysági adománygyűjtő akcióját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Komáromi Alapszervezete. A helyi rászorulók számára a városunkban működő két Spar Áruházban nyílt mód a csomagok leadására.
Adventi családi délutánra várták az érdeklődőket december 13-án, Luca napján a Monostori Kulturális Egyesület szervezői a Dózsa György Művelődési Házban.
Hagyományteremtő céllal szervezte meg első alkalommal az adventi felvonulást a Monostori Kulturális Egyesület. December 15-én délután a feldíszített lovaskocsik és a kisvonat utasai a Dózsa György Művelődési Ház előtt gyülekeztek és hamarosan útnak indult a vidám menet.
Karácsonyváró programokkal várták az érdeklődőket december 14-én Szőnyben a Hősök terén. A nagyszámú közönséget dr. Molnár Attila polgármester és Nagy Attila Ákos református lelkipásztor üdvözölte.